Attól, amiért valami régi, még egyáltalán nem biztos, hogy rossz. Valójában, kicsit jobban visszagondolva, sok olyan dolog volt a múltban, aminek lenne még most is létjogosultsága és őszintén elmondhatnánk, hogy akkor egy jobb világban élnénk a mostaninál. Természetesen nem kell mindent visszasírni. Itt vannak valódi ékkőként az oldtimer autók. Ezek a négykerekű csodák egyszerűen elragadják a fantáziát és megdobogtatják az emberek szívét, hiszen olyan kellemes nosztalgikus élményt kínálnak. Legyenek azonban oldtimer autók vagy bármilyen más régiségek, például bútordarabok, amiket nagy örömmel gyűjtögetünk, ezekről el lehet mondani, miszerint nagyobb értéket inkább azoknak jelentenek, akik idősebbek.
Ha a gyerekkorunkban még ültünk egy olyan négykerekűben, ami akkor teljesen szabványosnak minősült, miközben ma már az oldtimer autók kategóriájába sorolható, akkor biztosan megrohannak az emlékek. A modern kor fiataljainak azonban ezek már nem sokat tudnak adni. Félő, hogy lassan kihal az a generáció is, amelyik valóban értékelni tudja ezeket a műszaki csodákat. Remélhetőleg az oldtimer autók kora sohasem fog véget érni, hiszen ahogy haladunk előre, mindig lesznek újabb szériák, amelyek átkerülnek ebbe a csoportba. Na de elég csak a kor, vagy ennél többre van szükség?
Csak engedéllyel közlekedhetnek a veterán autók
Beszéljünk az oldtimer vagy a veterán autók külön csoportjáról! Minden esetben meg kell említeni, hogy a kor még nem elég. Az tény, miszerint egy adott járműnek legalább 30 évesnek kell lennie ahhoz, hogy egyáltalán kérvényezni lehessen a speciális vizsgát, de ez még nem minden. Honnan indulhatunk ki? Először is, az alváz- és motorszámnak eredetinek, érintetlennek kell lennie. A műszaki állapot is a gyártási kor elvárásait muszáj tükrözze. A veterán autók esetében természetesen elmondható, hogy azok biztonsági és környezetvédelmi szempontból nem tudnak versenyezni egy jelenkori termékkel.
Ezért is lesz szükség külön vizsgára, hogy használhatóak legyenek a mindennapokban. A műszaki ellenőrzés során, az engedmények nagyobbak a veterán autók tekintetében. Hazánkban a MAVAMSZ-hoz (Magyar Veteránautós és Motoros Szövetség) van mód fordulni ez ügyben. Az OT minősítéssel 5 év a FIVA nemzetközi engedély pedig 10 évre szól. Ez utóbbival pedig még külföldön is részt lehet venni versenyeken. Az veterán autók azon túl, hogy szépek, még nagy értéket is képviselnek. Némelyiknek nagyobb az ára, mint egy modern sportkocsinak. Ha rendszeresen időt szakítunk rá és foglalkozunk vele, akkor tökéletes befektetés, ami gyorsan visszahozza az árát és remek kereskedési potenciállal rendelkezik.